Koalíciót hoznak létre Magyarország ellen az EU-ban, és meghatározták, „mikor beszélhet”

2025. március 07. 11:17

A legfrissebb hírek szerint az európai tanácsi formátumot is megváltoztatnák annak érdekében, hogy Magyarország ne vétózhasson.

2025. március 07. 11:17

Az EU fontolgatja egy „a tenni akarók koalíciójának” létrehozását, hogy ellensúlyozza Magyarország blokkolását az Unió közös döntéseivel szemben – mondta Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a Zerkalo Nyegyeli tudósítása alapján.

Az új kezdeményezést azért vizsgáljuk, hogy egy ország ne blokkolhassa az összes többit. Nem fogok Magyarország nevében beszélni, mi továbbra is egységre törekszünk a 27 vezető között, és ha ez nem lehetséges, Magyarország beszélhet a maga nevében

– mondta Kallas, akit néhányan már az EU teljes jogú külügyminiszterének akarnak látni, pedig be sem tudott jutni az amerikai külügyminiszterhez.

A legfrissebb hírek szerint az európai tanácsi formátumot is megváltoztatnák annak érdekében, hogy Magyarország ne vétózhasson.

Nyitókép: MTI/EPA pool/Olivier Hoslet

***

A cikket Magyarország megújult médiafigyelője, az OBSERVER szemlézte a mandiner.hu számára.

Összesen 427 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rocktoberi-2
2025. március 08. 20:03 Szerkesztve
Két ostoba szőke nő és csodálkozunk, hogy az EU lejtmenetben van. 20 évvel ezelőtt ezek maximum a kávéfőzést kaphatták volna meg feladatul.
egonsamu-2
2025. március 08. 17:54
Kallasnak a Deák-tér sarkán osztottak helyet...
nzoltan-818
2025. március 07. 20:04 Szerkesztve
Ezek az okosak csak azt felejtették el, hogy ami egyfelé hat az visszafelé is hat. Ma minket, holnap talán a gonoszság kieszelőit fogja büntetni, gúzsba-kötni a jogok szűkítése. Ezek olyanok mint a kommunisták és a francia forradalmárok. Előbb a törvényt és az azt megtestesítő királyt fejezik le, azután majd szépen sorban egymást is! Soha nem tanulnak a történelemből!
bagira004
2025. március 07. 17:38 Szerkesztve
Drogos diktátorok a népirtásra egy jobban kedvet kaptak , jogfosztás után ukrán sír.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!